2013. december 3., kedd

Miért pont Legal MakeUp?

Sziasztok!

Az első blogbejegyzésben mindenképp azzal szeretném kezdeni, hogy miért éppen ez a név? Miért pont Legal MakeUp? Mi az apropója, és egyáltalán miért ilyen témájú blogra esett a választás?
Nekem a smink, a dekorkozmetikumok, az arc- és testápolás régi szenvedély, egészen kislány koromig nyúlik vissza. Szerintem minden lány gyerkőcben ott van az alapvető kíváncsiság, hogy kipróbálja az édesanyja vagy a nagymamája fésülködőasztalán lévő dolgokat. Fölken egy rúzst, felveszi a sok számmal nagyobb magassarkút, és felpróbálja, hogy is állnak neki a családi ékszerek – gyűrűk, gyöngysorok, aranyláncok.
 

(Forrás: gyerektrend.blog.hu)
 
Ezek velem is így történtek. Sőt, az én legnagyobb szerencsémre egy 10 évvel idősebb nővérrel is megáldott a sors – hogy egyrészt a család nőtagjait is gyarapítsa, másrészt pedig azon hölgy családtagok számát növelje, akinek sminkcuccait, ruháit és egyéb piperéit kipróbálhatom, megörökölhetem vagy bitorolhatom J
A tinédzser korú nővérem hol magán, hol pedig „játszásiból” rajtam kísérletezett – a 90-es évek rikító, kirívó, néha túl merész színeivel – néha kisebb fajta szívrohamot okozva a látvánnyal a szüleimnek J
Majd amikor ő már magán spéci módon művelte ezeket, és inkább a fiúk érdekelték, nem én, akkor jöttem én.
Az általa felhalmozott szemfestékeket, rúzsokat, púdereket csak suttyomban, titokban, általában az esti fürdés előtt próbálgattam… nem is kevésszer J Majd később, látva a hirtelen gyorsan fogyó piperéket, saját kencéket is kaptam ajándékba – ennek nagyon tudtam örülni.
Így jött az első szemceruza, az első szájfény, az első szempillaspirál… és a nagy szerelem, a sminkelés.
A suliban – főleg már egyetem alatt – elég sokszor meg is dicsértek a saját kreálmányaim miatt. Erre egy időben különösen büszke voltam, mert problémás volt a bőröm, és igyekeztem elkendőzni a nem gyenge hibákat. Sajnos ez a helyzet eléggé eldurvult, és majdnem egy évembe telt, amíg rendbe tudtam hozni a bőröm. Majd ez a folyamat évekkel később is megismétlődött – mindkét esetben gyógyszer szüneteltetése miatt jöttek elő az aknék az arcomon.
Nos, nagyjából ennek az előzménynek, az elkendőzési folyamat által kialakult technikáknak és rutinnak köszönhető, hogy ez nem csak kényszer volt, hanem szenvedéllyé is vált.
Mindig is fontolgattam, hogy magamon kívül másokat is meg kellene tanulnom kisminkelni, de idő és pénz hiányában csak az autodidakta, YouTube-on keresztüli tanulás maradt.
Idén úgy alakult, hogy egy kedvező munkahelyváltás, és egy magánéleti válság egyszerre teremtette meg a lehetőséget és magát a sorsfordító döntést ahhoz, hogy a sminkelés már ne csak privát program és passzió legyen, hanem valódi hivatás és igazi szerelem J
Egyik nap, amikor épp az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon, az ArcKönyv-ön múlattam az időt unottan, felkaptam a fejem egy általam kedvelt oldal hirdetésére.
Majd némi utánajárás és telefonálgatás után a tettek mezejére is léptem, beiratkoztam a Glamour Makeup & Hair Academy sminkes képzésére – amit az utóbbi idők egyik legjobb döntésének gondolok. Maximálisan elégedett voltam, és a mai napig vagyok is velük. Ugyanis nem csak a képzés alatt kaptam meg minden szakmai és emberi segítséget, hanem az iskola befejezése óta a mai napig folyamatosan.
Amikor pedig már elkezdtem járni a képzésre, elkezdtem gondolkodni azon, mi is legyen a folytatás és hogyan tovább?
Ehhez mindenkinek saját magát kell kellőképpen ismernie, így én is magamból indultam ki. Szerettem volna kihasználni az eredeti végzettségemből eredő tudást (jogászként), az azóta szerzett tudást (sminkesként), szerettem volna írni, mivel korábban voltak ilyen ambícióim - és kaptam is pozitív visszajelzést ezzel kapcsolatban - , kipróbálni valami merőben újat – mint amilyen a videó készítése - , illetve mindezt ötvözni azzal a sminkelés és az eköré épülő témakörök iránti fanatizmusommal és lelkesedésemmel, ami  áthatja a mindennapjaimat.
 
Legal Makeup a Facebookon
(kattints a névre!)
 
Emellett folyamatosan, egyre többet dolgozom a sminkes szakmában - keresve-kutatva a lehetőségeket és a szakmai kihívásokat - , amivel kapcsolatban az élményeimet, a munkáimat, illetve a tapasztalataimat kívánom megosztani veletek.
Kitaláltam egy olyan „brand”-et, amely a későbbiekben segíthet engem és a munkásságomat beazonosítani. Ugyanakkor kitűnve a tömegből, és nem megtagadva azt, ami az eddigi években jellemezte és kitöltötte az életem, mindenképp szerettem volna összekapcsolni a jogász végzettségem a sminkes mesterséggel.
A Legal MakeUp megalkotásával ez sikerült is, illetve fontosnak tartom a frappáns és sokat sejtető szlogeneket – így jött a névhez kapcsolódó „You have the right to be beautiful!”, azaz a „Jogod van szépnek lenni!” jelmondat is.
Remélem, hogy a blogon, a hamarosan induló vlog-on, illetve a FB és Instagram oldalaimon keresztül napról napra hasznos tanácsokkal, trükkökkel és tippekkel tudlak majd ellátni titeket, és időnként tudtok számotokra új dolgokat is látni, hallani és tanulni ezeken keresztül.
Az általam készített oldalak és bejegyzések nektek, értetek készülnek! Fontos számomra a véleményetek, így bátran írjatok, likeoljatok, osszátok meg, és kommenteljétek!
Az elérhetőségeket az alábbiakban be is linkelem nektek:
Blog (kattints az azonnali megnyitásért): Legal MakeUp Blog
Facebook (kattints a direkt linkhez):
Legal MakeUp
Instagram: legalmakeup
E-mail (kattints a közvetlen levélíráshoz): legalmakeup@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése